Bocsánat, hogy csak most írok, de egy szörnyű dolog történt! Sajnos kocka pókerben elvesztettem a szép új páncélomat! Nagyon kiborultam, most éreztem magamat elég erősnek, hogy újra írjak nektek. Elmesélem röviden hogy történt: természetesen jól álltam a kocka pókerben, csak a végén nem jött ki nekem az a fránya nagy póker! Ki kellet húzni! Jellemzően a többieknek kijött, ráadásul mindnek hatosokból! Emiatt lettem utolsó! A játék elején feltettem a páncélomat, mivel mi úgy játszunk, hogy mindenki feltesz valamilyen tárgyat, és a vesztesnek ezt a tárgyat át kell adnia a győztesnek. Még az a szerencse, hogy nem az a patológus nyert, azt nem bírtam volna ki! Tuti mindig az orrom alá dörgölte volna.
Szerencsére már túl léptem rajta, olyan volt mint amikor a francia fronton elvesztettem a sisakomat. Nagyon szerettem azt a fejfedőt! Na mindegy az már a múlté, se páncélom, se sityakom, (sóhajt) ezt aztán a válság.
Nem siránkozok tovább! Veterán vagyok! Inkább elmondom végre a sztori befejező részét! A hiányzó láncszemet! A trilógia befejezését! Eposzba illő kalandom végét! A harcom utolsó pár óráját! A...( sziasztok Louie vagyok, itt kivágtam egy kis részt, ugyan is drága jó apám még vagy fél oldalon át illette jelzőkkel a sztorija befejező részét. Remélem, nem veszi észre, hogy belejavítottam. A ti érdeketekben tettem)
....A vitézi cselekedetem végjátékát! Szóval, végre bejutottam a bázisba, megláttam egy hatalmas sátrat oda, lopakodtam. 3 elfet találtam benne, meg egy szép lovat. Ez egyik elf valami trón szerű széken ült Biztos ő lehetet a vezető. A másik kettő egymásnak háttal ültek egy széken asztal előtt és folyamatosan körmölték azt amit mondott nekik a székben ülő személy. Gondolatban átfutottam a felszerelésemet, mit tudnék használni ellenük. Fejembe villanyt egy csodálatos ötlet. Elővettem az utolsó édes burgonyámat, erős mozdulattat fejbe dobtam a tőlem legtávolabban elhelyezkedő elfet. Meglepődött, fel pattant körbe nézet, majd morcosan visszaült. Kis idő múlva ujjból koppanást érzet a fején, lenézet a földre és egy körömvágó ollót látott meg. Ekkor valamit hangosan elkezdet ordítani és neki eset a másik író elfnek. A harmadik próbálta őket csillapítani, ekkor oda settenkedtem mögéjük és a kardommal fejbe vágtam őket! Ájultan a földre zuhantak, de ugye bár ez nem meglepő dolog! Megkötöztem őket, körbe néztem. De mindent olyan furcsa nyelvjárással írtak! Még szerencse, hogy találtam a földön egy angol-elf szótárat! Szék támasznak használták, de nekem nagy hasznomra vált! Gyorsan meg tanultam az elf nyelvet! Mint ne mondjak elég nehéz volt! Rájöttem, hogy mire szolgál ez a bázis! Innen tökéletesen látható az egész csata, Ebből a helységből küldték az utasításokat a frontra! Méghozzá lovassal! Micsoda barbárok! Semmi telefon vagy morze! Bár én is futárként kezdtem a spanyol háborúban, de ez most mellékes. Felvettem a tábornoki egyen ruhát, kicsit nehéz volt levenni egy megkötözött emberről, de a svájci bicskám kimentet a helyzetből! Elvágtam vele a kötelet, és vissza tudtam vari vele! Hasznos egy találmány ez én mondom nektek! Majd a foglyaimat egy lepellel letakartam, vártam a lovasok érkezését. Nagy szerencsém volt, hogy a tábornok szakállat viselt és senki sem látta még szőr nélkül az arcát! Így a beérkező lovasoknak azt mondtam, hogy idegességemben leborotváltam a dús arc szőrzetemet, a két író emberke, illetve elf elmentek a bokorba, mivel rosszat ettek és ment a hasuk. Elhitték a naivok! Nem volt más dolgom csak rossz utasításokat írni, a fronton lévő katonáiknak! Ez nehezen ment eleinte, ugyebár Beethovennek sem lett volna egyszerű béna szimfóniát írnia! De megoldottam! A bázisból néztem végig, hogy kaszabolták szét Sauron katonái az ellenséget! Ez alatt átöltöztem a szép ruhámban, büszkén kihúzott háttal vártam Sauronékat!
Így történt igazából! Szerintettek megköszönték? Nem! Sőt meg sem említettek engem! Jellemző, ciki lehet nekik, hogy megint én mentettem meg az irhájukat!
Most már tudjátok az igazat! Hirdessétek a sztorimat! Soha ne feledjétek, kocka pókerben ne rakjátok fel a páncélotokat!
Sziasztok!
