Férfiasan megraggattam az ajtó kilincset! A kulcsomat majdnem bele törtem a zárba, akkor lendülettel nyitottam ki! Ki löktem az ajtót és akkor….
-NEEMMMM! Kiáltottam! Ugyan is mindent ellepett a hó!

Tegnap este korán feküdtem le. Valószínűleg azt történt, hogy egész este havazott. Reggelre vagy húszcentis hó feddte le kis városunkat!

Ekkor felnéztem az égre. Öklömet az ég felé emelve, fenyegetően rázogatva így kiáltottam:

-Ilyen könnyen nem adom fel! Egy veteránt nem győzhet le egy kis fagyott csapadék! Ez a kis akadály csak még fényesebbé teszi majd a győzelmemet!

Daliásan haladtam a járda felé! Közben ezt kiáltottam:

-Ez a kis túra semmiség lesz nekem! Mintha egy főszállal kéne bokszolnom!

Ezután egy-két ütést csináltam a levegőbe!

-Vagy mondjuk azzal a fával! Simán kettétöröm!

Egy jól irányzott jobb egyenessel a fatörzs közepébe ütöttem! Ám az ütésem olyan erős volt, hogy a fáról a nyakamba zúdult a friss fehér lombkorona!

-Hahaha! Szép volt Anderson! Harsányan nevetet fel valaki a közelben.

Felismertem ezt a gúnyos kacajt. Ez a szomszédomé volt, Jensené.

Mit is feleltem neki hm ?… Á! Meg van! Valami olyasmit, hogy én annyira gyorsan tudok futni, hogy van még időm hóemberépítésre is!

Miután kimásztam a hó lavina ööö… illetve a hóemberépítést abba hagytam, bemelegítés ként nyújtottam párat, majd neki iramodtam a hosszú távnak.

Igyekeztem egyenletes ütemben haladni. A fagyott csapadék megnehezítette az utamat! Szerencsére legalább nem csúszott. Az emberek a kocsikból bolondak néztek. Mivel a hőmérséklet jóval fagypont alatt volt.

Tudtam, hogy meg tudom csinálni! A vége felé már elértem azt a fáradsági pontot, amikor nem tudtam semmire sem gondolni. Csak lihegtem s futottam a cél felé. Aztán végre meg pillantottam a munkahelyemet! Igen győzelem! Gondoltam magamban. Amikor olyan kétszáz méterre lehettem a bejárattól lelassítottam, átváltottam gyaloglásba. Ez idő alatt kicsit összeszedtem magamat. Az ajtóhoz érve kihúztam a hátamat s beléptem. A porta fogadott engem.

A portás kérdeztem hogy, jól vagyok-e, mivel szerinte sápadtam néztem ki. Válaszként azt feleltem, futva jöttem a lakásomtól idáig. Hangomból büszkeség áradt.

Erre azt mondta, hogy akkor már érti mért, késtem legalább két órát a műszakomból.

Ezt halva, nagyra nyíltak a szemeim, tátva maradt a szám. Öregnek s vesztesnek éreztem magamat. Aztán a portás elkezdet nevetni. Azt mondta csak viccelt, tíz perc múlva kezdődik csak a munkaidőm. Mérgesen nézve őt tovább mentem az öltözőbe. Ahol mindenki ledöbbent arccal tekintet rám!

Akkor igazi győztes voltam! Úgy, mint régen!

Bár haza kocsival vittek, és vagy két napig alig tudta járni. De akkor is megérte! Ebben az évben sok baj, szerencsétlenség történt velem. Ám aznap reggel bebizonyosodott, még mindig tudok nyerni. Semmi nem álhatott a kitőzött célom elé!

 

Az idő alatt, amíg otthon gyógyulgattam, próbálni a fellépésünkre! Jaj! Azt nem is mondtam nektek! Mi lett a banda neve! Hú azt nagyon szégyellem… annyi fantáziátlan embert egy rakáson! Nekik nem tetszettek azok a zenekari nevek, amiket én mondtam! Nem! Ők közösen jobbat találtak ki… engem meg leszavaztak… jellemző!

Tehát a nevünk, kapaszkodjatok a szék karfájába vagy akármibe, de minden esetre üljetek le!

Nem… nem, akarom elmondani! Egyszerűen, síralom! Azért ezt a nevet választották, mert ez közös az életünkben.

Na jó elmondom, de csak azért mert sokáig nem írtam bejegyzést. Tehát a nevünk:

Traktor Gyáros fiúk…

Most komolyan? Mielőtt ezt a nevet kitalálták előtte hány sört, ittak meg?

Szerintem ez a név is közre játszott abban, amiért a december 23. dikán rendezet fellépésünknél nem volt telt ház!

Pontosan hogy zajlott az egész azt kérditek?

Majd legközelebb elmondom! Sőt megtudhatjátok azt is, hogyan zajlott le a karácsony nálunk. 

Addig is legyetek jók! Sziasztok!