Sparhelt tizedes avagy Andy Anderson hétköznapjai

Haladtunk tovább utunkon. Mellettem Louie ült testét szinte ellepték a bőröndök.
Néha poénból hirtelen elrántottam a kormányt jobbra majd nagy lendülettel balra. A fiam ordibált, hogy hagyjam abba. Én jól szórakoztam rajta, de sajnos a feleségem véget vetett a mókának a szavaival.
Jó pár órával később hatalmas motor dübörgésre lettem figyelmes. Egyre közeledtek, s a vissza pillantótükörben megláttam egy tucatnyi motoros punkot.
Közelebb érve, hallottam ahogy rajtunk élcelődnek, majd hirtelen egy ostor csattan a motorom mellett és ők nagyot röhögnek! Erre annyit mondtam nekik:
-Nagyon kemények vagytok az ostorral! Bárcsak a motorozás is ilyen jól menne! Sose kapnátok el engem! Mert én vezettem már 24 órán keresztül, ágyúgolyókat kerülgetve!
Erre a fő suhanc mérgesen vissza szólt:
-Mit beszélsz vén tata! Ha elkaplak kitépem a nyelvedet! Versenyt, versenyt!
A többi társa is elkezdte kántálni, hogy verseny, verseny!
– Hát jó legyen! Mi a cél?
– A föld út végén lévő város!
Oda szóltam Louie-nak:
-Kapaszkodj az anyád rózsaszín táskájába!
Megbőgettem a motort, s letértem az útról! Feleségemen kívül mindenki követet! Rövid pillanatra láttam feleségem mérges arc kifejezését. Utána már csak a nagy porviharban kitűnő vad motorosok állatszerű fejeket láttam.
Száguldozás közben üldözőim, kurjongattak s nekem úgy tűnt, hogy szinte egymással is versenyeznek nem csak velem, előzgették egymást, letolták társaikat az útról.
Egyre közeledtek felénk, szinte éreztem a leheletüket a nyakamban. Ám kezdet megváltozni az út szerkezete. Apróbb, illetve nagyobb kavicsok, lyukak jelentek meg rajta. Hála a jó manőverezési képességemnek (ami kellet is mert körülbelül 100kilóméter/órával gurultunk) Kezdtek lemaradozni, felbukni. Egyik kőtől eset, másik egy lyuktól borult fel.
Egy szó mint száz miután elhagytuk ezeket az akadályokat már csak hárman követtek.
Fiamnak még ekkor is le föl ugrált a szemgolyója. Ugyanis az apró kövek néha szinte kirepítették az oldal kocsiból! Ám szerencsére nem esett ki (szerintem ezt a nagy súlyának köszönhette)
A sima egyenes szakaszon kezdtek közeledni felénk! Hirtelen megpillantottam egy kidőlt fát ami eláltat az utat!
Halottam mögülem a banda vezér örömteljes hangját:
– Ezt meg szívtad öreg! Innen nincs kiút!
Magamban tudtam mi a teendőm, át kell ugratnom. Szememmel, helyet kerestem, olyan kis réseket ahol kevés az ág, gally. Louie szinte már imádkozott, hogy álljak meg. Majd megosztottam vele a tervemet. Ekkor új imába kezdett, azt kérte a mindenhatótól, hogy ne haljunk meg.
Megleltem a megfelelő helyet.
– Úgy sem mered papi! Kiáltották hátulról.
– De igen! Rajtam nem fog ki semmi! Mert egy veterán vagyoooooooooook!
A mondat közepétől már repültük át a fa törzsét! Gallyak ütötték arcunkat, Louie sikított, de túl éltük! A földet érés megrázott minket, Louie majdnem elejtette a táskákat. Kissé elszabadult a jármű, tekergőzött mint egy kígyó. Ám tudásom miatt hamar fölé kerekedtem. Amikor egyenesbe tettem a motort, fiam így szólt:
-Wow apa! Csináljuk meg még egyszer!
– Ez az én fiam! Megsimogattam a fejét.
Leráztuk őket. Kérdeztem kérdően magamtól. Majd láttam, hogy már csak a vezér motoros üldözött. Szeme mint a vörös láva, szinte kifolyt s égetett a tekintete.
Közel volt a cél, már láttam a város határt jelző táblát. Kergetőnk messze volt, nem érhetett utol.
Nyertünk! Elengedtem a kormányt s kezemet a magasba emeltem! Halottam ahogy káromkodik mögötte a vesztes.
Majd beállt mellém s így szólt :
…..