Sparhelt tizedes avagy Andy Anderson hétköznapjai

Nyakunkon a tél s egyre hidegebb van. Természetesen én a szabadidőmet a zord időjárással együtt töltöm oda kint az udvarban. Szittyának készítem az egy személyes istállóját.
Meséltem már mennyire jó érzés az, hogy az embernek gyerekei vannak? Mindig támogatják az apjukat, no persze csak a házón belül, forró kakaót iszogatva. Én meg oda kint vacogva kalapálok! Jellemző!
Félóránként kikiáltanak az ajtóból, hogy készen vagyok-e már! Ez aztán a nagy családi összefogás! Kicsit emlékeztet a helyzet a háborúra. Egyszer télen nekem kellet kiépíteni a bázis körül a védelmet. A bázis itt egy házat jelentett, amit természetesen be tudtak fűteni. Az osztag századosa mindig az ajtóban állva kiabált nekem, hogy kész vagyok-e már…
Ráadásul egyszer újra kellet kezdenem az egész építkezést! Pedig már majdnem kész voltam. Louie tucatnyi pulcsit felöltve kijött megnézni a művemet. Majd azt merészelte mondani nekem, hogy ez nem jó! Túl kicsi!
Ezt a gyereket el kellene vinni szemészethez! Még, hogy túl kicsi, inkább neki az agya kicsi! Igaz kissé szűken fért volna el a póni. Sőt talán csak kúszva tudott volna közlekedni, aludni, de a kutya sem áll az óljában!
Ám a családom leszavazott, már megint. Úgy, hogy kezdhettem újra az egészet.
Az építkezés mellet, (amit remélem hamar, befejezek, mert kezd egyre hidegebb lenni) már tervezzük a zenekarral a következő fellépésünket karácsonyra. Valószínűleg megint a művelődési házban tatjuk.
Hamarosan új AMTATA küldetésben is lesz részem. Amit remélem nem szabad téren fogunk végre hajtani.
Jut eszembe! Az álnok patológus szomszédom a garázsom előtti utat vízzel felöntötte! Biztos azt gondolta ez vicces lesz. Másnap megmutattam neki, hogy mi az, ami igazán vicces! A kocsijára hajítottam azt, amit Szittya hátul kiadott magából! Aki velem kimer kezdeni az nagyon megjárja!
Megyek vissza dolgozni, remek megint elkezdet havazni.