Sziasztok!
Tegnap borzasztó dolog történt! Beteg lett a drágaságom! Nem az asszony, nem is a gyerekek, hanem a kocsim a ramblerem! Tegnap amikor hazafelé tartottam a munkámból a lejtőn felfelé haladásnál nagyon szenvedett! Nagy nehezen tudott csak felérni a tetejére! Mivel közben kicsit köhögött ez okból kifolyólag maga után nagy füstbombákat hagyott! Emiatt úgy gondoltam időt kell szánnom rá, illetve diétára kell fogom! Legközelebb drágább benzint tankolok belé. Tegnap az olaját is kicseréltem s bütykölgettem egy kicsit. Tudjátok mindent megnéztem, a motorháztető alatt. Befeküdtem alá is, hogy jobban szemügyre vehessem alulról a szerveit. Találtam egy laza csavart. Fogtam a szerszámomat, hogy meg tudjam húzni. Ekkor Louie elesett a kilógó lábamban! Ugyan is a figyelmét a legújabb szimat felügyelő képregény kötötte le. Esése miatt a laza csavart nem meg húztam, hanem ellenkezőleg kicsavartam a helyéről! Emiatt az összes olaj a fejemre ömlött!
Az a nap se volt az én napom! Akárcsak a múlthét péntek.
A bevetés nem olyan volt, mint amire számítottam. Hontalanoknak osztogattunk gulyást illetve figyeltünk a rendre. Segítettem a fűzésben. Bár nem katonáknak való munka! De hát a seregben is jó szakács voltam! Gondoltam egyenek valami finomat szegények. Erre később hallom, hogy panaszkodnak. Szerintük rosszul volt fűszerezve és még a hús is rágós volt! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó dolguk van, még válogathatnak is! Különben is biztos régen ettek már ennyire zamatos étket, emiatt elfelejtették mit is jelent a tökéletesen elkészült étel! Dühösen gondoltam magamban, hogy majd én megmutatom nekik milyen az, ha valami rosszul van fűszerezve! Titokban bele akartam tenni sok erős paprikát a bográcsba! Sajna lebuktam. Büntetés képen nem mehettem be a konyhába.
Idő után megnyugodtam. Kicsit sajnáltam őket, amiért erre a sorsra jutottak. Elhatároztam meglepem őket egy műsorral! Amit természetesen én adok elő! Louie-t fel hívtam telefonon, s mondtam, neki jöjjön ide és hozza el a trombitámat!
Miközben ettek az úgy mond vendégek. Elkezdem játszani a hangszeremen. Milyen szép hangja is volt. Nagyjából húsz-húszon öt perc múlva befejeztem az előadásomat. Kitárt karokkal fejemet plafon felé emelve vártam a tapsokat, éljenzéseket! De csak annyi történt, hogy egyikük azt mondta mennyek haza! Rájuk ordítottam! Valami ilyesmit mondtam:
Ti műveletlen banda! Nem tetszet nektek az én fenséges muzsikám! Az én előadásomat, amikor Churchill meghallgatta sírva fakadt az örömtől, meghatódottságtól!
Erre azt felelték, hogy én ódivatú vagyok és már senki se használja ezt a múltbéli hangszert!
Majd nem nekik estem egy lábassal a kezemben! Nagy nehezen a társaim fogtak le! Egésznap morogtam. Mikor elmentek hatalmas disznó ólat hagytak maguk után, illetve olyan szagot, ami még az én rohadt tökből készült német katonáimat is lepipálta. Este takarítás közben meg kérdeztem a többieket, hogy mi a véleményük a trombitáról. Szerintük sem egy mai hangszer már. Manapság már más fajta hangszerek a divatosak! Mivel lesz ez a világ! Senki nem szereti mostanság a rézfúvós hangszereket? Ennek a korszaknak is lehet, hogy vége lett? Én ezt nem hiszem! Körbe nézek a környékünkön, a művelődési házakban. Hátha találok valahol egy rézfúvós elő adást! Biztos vagyok benne, hogy tömérdek előadást fogok találni.
Zárom soraimat. Legyetek jó katonák!
Sziasztok!
