Hali emberek!
Képzeljétek tegnap voltam az AMTATA-val lő gyakorlaton! Volt ott minden pisztoly, puska s veszélyesebb dolgok. Ép nyúlni akartam a pisztolyhoz amikor valaki üvöltve felém rohant s a földre rántott! A lőtér vezetője volt az. Hisztérikusan el kezdte ordítani, hogy én nem kaphatok fegyvert! Úgy tűnik még nem heverte ki azt a mi pár hónapja történt...
Egy szép szombat délelőtt vidáman pattantam be a kocsimban. Vígan pöfékelve kerülgettük a kátyúkat az úton. Majd megérkeztem a lőtérre. A többi társamhoz csatlakozva szinte bevettük azt a pár hektáros füves helyet.
Fegyver osztásnál ki akarták szúrni a szememet egy kis pisztollyal. Dühösen néztem a srácra. Erre meg kérdezte tőlem, hogy milyen fegyverhez értek. Válaszként elkezdtem mesélni neki a második világháborús sztorijaimat. Éppen kezdtem már belemelegedni amikor közbevágott a horkolásával! – Neveletlen egy kölök volt- Hát gondoltam akkor önkiszolgálás van. Körbenéztem s meg találtam a nekem való fegyvert. Egy Panzerschreck -páncéltörő rakéta, válról indítható-volt az. Gyönyörű darab volt. Fényesen csillogott ám még is férfias volt. Hát igen, sajnos a németek precíz dolgokat tudtak tervezni, gyártani. Néha meg is gyűlt vele a bajunk.
Szóval a többiek a kis fegyvereikkel lövöldöztek céltáblákra. Mikor mint ki lőttek az utolsó golyójukat hangosan el kiáltottam magam. Ilyesmit mondhattam:
– Ez nektek fegyver! Ne nevettessetek!
Majd vállamra kaptam az én fegyveremet. Erre páran visítottatok mások fedezékbe ugrottak. Egy két ember le akart beszélni a lövésről, de én nem hallgattam rájuk. Célra tartatom s meg húztam a ravaszt.
Ám valami rosszul sült el. A rakéta nem a célra tartott hanem a nyitott ablak felé. Pár másodperc múlva nagy robbanással földet is ért. Később kiderült, hogy a lőtér vezetője volt a kocsi.
Remélem pár hónap múlva elfelejti ezt az esetet. Szeretem ezt a lő pályát.
